Egyetemről a világpiacra

Egyetemről a világpiacra

Egyetemről a világpiacra

Az egyetemi startupképzés első évének tapasztalatai a Vespucci Partners szakértőjével

Sikeresen zárta az első pilot évét a Hungarian Startup University Program (HSUP). A két féléves e-learning tananyagú képzésen több mint 2100 diák és 21 egyetem vett részt. A 9 legjobb csapat mutatkozhatott be az EFOTT fesztivál 0. napján a Demo Day-en augusztus 10-én a szakmai zsűri, köztük Sohajda Júlia, a Vespucci Partners társalapítója előtt a .. 

Hogyan tudott kapcsolódni a Vespucci Partners ehhez a kezdeményezéshez?

A Vespucci Partnersnél különös hangsúlyt helyezünk a kezdő startupok és vállalkozók támogatására, aktívan részt veszünk a startup ökoszisztéma építésében, egyetemi hackathonok szervezésében. Kiemelt célunk a hazai startupélet fejlődése. Ahhoz, hogy az általunk kezelt kockázatitőke-alapokból finanszírozható magvető státuszáig minél több jó projekt jusson el, fontos, hogy ne csak jó ötletek legyenek, hanem minél több fiatal érdeklődjön a startupok, a vállalkozások iránt. 

Már a magvető státuszhoz való eljutásig is sok tudásra van szüksége egy startupnak

A magvető státuszú, legalább 200 millió forint befektetési igényű cégek felépítése több évbe is telhet, és eddig eljutni jelentős startuptudásra van szükség. A legfontosabb talán, hogy egy ötletből hogyan lesz projekt, és hogy ehhez milyen szaktudásra van szükség. Ha már a startupok alapításakor, indulásakor professzionális cégépítésbe kezdenek az alapítók, akkor többen lehetnek sikeresek és juthatnak el a nemzetközi piacra lépésig.

Mivel járult hozzá a Vespucci Partners a Demo Day sikeréhez?

Az első és a második helyezett között szoros verseny volt, végül a Scraping Robotics csapat lett a nyertes, akik a fémmegmunkálást automatizálják. A második helyet a Cashier Basket szerezte meg egy okos bevásárlókosár koncepciójával. Egy vonalkód leolvasóval szerelnék fel a bevásárlókocsikat és mérleggel – így az automata pénztárt úgy oldanák meg, hogy nem lenne szükség még egyszer kipakolni a kiválasztott termékeket. A harmadik helyen aReFilamer – végzett – ők a műanyaghulladékot alakítanák át a 3D nyomtatásban használható refilamentté. Az első három helyezettnek felajánlottuk, hogy a Vespucci Partners profi befektetési szakemberei előtt is prezentálhatják az ötletüket, és segítséget nyújtunk nekik a koncepciójuk részletes kidolgozásában, fejlesztésében. Az első helyezettnek pedig részletes üzleti tervet is készítünk, amivel nem csak az inkubációs tőkebevonást könnyítjük meg számukra, hanem 1,5-2 éves finanszírozási szakaszonként megtervezzük a jövőre vonatkozó kockázatitőke-bevonás lépéseit is.

A Vespucci Partners különdíját a Sano-Track nyerte – ők versenylovaknak fejlesztenek bőr alá ültethető hőmérőt, amik vezeték nélkül tudják az istállókban az állatok testhőmérsékletét közvetíteni, így megelőzve az igen nagy értékű állatoknál a betegségeket.

 

Nemzetközileg is megállja a helyét a HSUP

HSUP képzés ebben hozott igazán látványos előrelépést. Az Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatalnál (NKFIH) Kölkedi Krisztián által vezetett és 2020 szeptemberében elindult egyetemi képzését az egyik legjobb hazai startupos kezdeményezésnek tartom, de nemzetközileg is nagyon innovatív programról van szó.

Startupokkal, vállalkozásépítéssel foglalkozó egyetemi képzések korábban is voltak a magyar egyetemeken, de ezek igen eltérő tematikával dolgoztak. A HSUP nagy előnye, hogy szinte minden magyar egyetemen és főiskolán elérhető olyan e-learning képzés, amiben a diákok világszínvonalú tudáshoz jutnak. 

A képzés első évben 2100 diák vett részt. Az összes hazai felsőoktatási intézményben alap- és mesterszakon összesen 205 ezren tanultak a 2020/2021-es félévben – ez azt jelenti, hogy minden 78. diák részt vett a képzésen.

Az e-learing tananyag mellett feladatokat is tartalmazott az interaktív kurzus. Az első félév végére egy úgynevezett one pagert kellett elkészíteniük a diákoknak – ez tartalmazta azt a koncepciót vázlatosan, hogy milyen ötletük van, milyen startup építésébe kezdenének. Egy szakmai zsűri ezt pontozta, és a 100 legjobbat választotta ki.

A startup legfontosabb összetevője: a csapat

A második félévben a legjobb projekteket kellett továbbfejleszteni – de már nem egyedül, hanem csapatban. Minden kiválasztott ötletet már egy-egy három-öt fős csapat vitt tovább, akik, ösztöndíjat kaptak és bekerültek egy pörgős közösségbe, mentorokkal, vállalatokkal, tőkeoldali szereplőkkel. A projektek ötletgazdáinak kellett a csapatokat toborozniuk. A legnagyobb előnye ennek az volt, hogy az ország különböző egyetemeiről különböző szaktudással és tapasztalattal rendelkező diákok kerültek egy csapatba. Így a BME-s mérnökök corvinusos közgazdászokkal, MOME-s dizájnerekkel tudtak például együtt dolgozni, de orvosi, természettudományi képzésekről is tudtak így szaktudást bevonni a projektekbe. 

A tapasztalatok azt mutatják, hogy már csak ennek nagyon fontos szerepe volt: Szingapúrban már korábban rájöttek, hogy a különböző területeken tanuló diákok közös projektjei nagyban segítik a sikeres technológiai startupok létrejöttét. 

A HSUP első éve pedig már csak azért is sikeresnek mondható, mert a döntőbe jutott 9 startup már igen jól kidolgozott projektekkel jelent meg. Közülük már többen is inkubációs startup befektetéshez jutottak. Magyarországon ma az elérhető adatbázisok szerint megközelítőleg 800 aktív startup van, ehhez mérve is igen jelentős az a 100 egyetemi projekt, amibe belekezdtek. Biztos vagyok abba, hogy a döntőbe jutott 9 csapaton kívül mások is tovább fognak dolgozni az ötleteik megvalósításán, és több olyan cégről hallunk még a jövőben, ami ebből a programból nő ki. 

A kockázati tőkealap-kezelők is figyelik az egyetemről kiinduló startupokat

Saját tapasztalatunk is alátámasztja, hogy az egyetemi közegből sikeres startupok nőhetnek fel: a Vespucci Partners portfólió cége a Poliloop, ami baktériumkoktél segítségével tudja az egyébként nem lebomló műanyagokat feldolgozni. Az alapítók a BME-n tanultak együtt, amikor belevágtak az ötletük megvalósításába. 

Egyetemi tanulmányaim során láttam, hogy milyen fontos szerepe van a gyakorlatorientált képzésnek: a Corvinus mellett a dortmundi International School of Managementen tanultam ösztöndíjasként. Ezt követően az University of Southern California Los Angeles-i képzése sokkal gyakorlatorientáltabb volt. Amikor startupokról tanultunk, akkor természetes volt, hogy ezt meg is kell valósítani – ezért is örülök, hogy már itthon is van ilyen képzés. A diákok érdeklődése is óriási, a tervek szerint a következő tanévben már 10 ezren fogják a képzést elvégezni, a magyarországi egyetemisták mellett pedig már Kárpátalján is elérhető lesz a kurzus.

A piac felmérése kulcs a sikerhez!

A hazai diákok is egyre bátrabban mernek új ötleteiken dolgozni. Amiben még fejlődési lehetőséget látok, az a piac alaposabb felmérése és megismerése. Úgy érzetem, sokan nem mernek a potenciális vevőikkel szóba állni, beszélgetni, különösen, ha nagyvállalatokról van szó.

Az amerikai egyetemi projektem során egy fashion startupon dolgoztunk – hétvégén elmentem a bevásárlóközpontokba és az eladókkal, menedzserekkel beszélgettem, hogy lenne-e tényleg igényük a kitalált ötletünkre, mennyit fizetnének érte, miben kellene változtatnunk. A LEAN startup módszertan szerint is a legfontosabb a folyamatos visszajelzés a vevőktől, a partnerektől. Ezt érdemes a hazai diákoknak és startupereknek is tudatosítani. 

A startupok fókuszán is lehet még fejleszteni: többeknél láttam, hogy a magyar piacban gondolkodtak csak, pedig egy startupnál a fő cél a világpiacra kilépés kell hogy legyen. Természtesen ez nem lehet elvárás az első perctől kezdve, de a lépésről lépésre megtervezett folyamat végén ennek kell lennie – akik pedig eljutnak ennek kapujáig, azoknak a Vespucci Partners tőkebefektetés mellett szaktudást és best practice-ket is biztosít.

A potenciális vevők megszólítását pedig minél ötletesebben és kreatívabban kell elkezdeni. A szóba jöhető cégek e-mailes és telefonos megkeresése mellett a Linkedinen is közvetlenül meg lehet keresni a startupok számára fontos döntéshozókat, a közösségi média segítségével közös ismerősöket lehet felkutatni.

Egy jól időzített sorban állas a Starbucksban, aranyat érhet

Az egyik porfóliócégünk, a Transcend példája inspiráló lehet. Ők az ipari létesítmények tervezéséhez szükséges több száz órás mérnöki munkát igénylő folyamatot automatizálják megoldásukkal. Már a 3 millió dolláros magvető tőkebefektetés után egy 10 millió dolláros második körös befektetésen is túl vannak. Mindez pedig úgy indult, hogy szakmai konferenciákat jártak. Saját standra kezdetben nem volt pénzük, ezért az előadások szüneteiben a Starbucksban sorban álló résztvevőknek mutatták be az ötletüket – így szerezték az első ügyfelüket.

Az egyre több hazai startup siker is motiváló lehet, hogy még többen próbálják meg vállalkozóként megvalósítani ötleteiket. Ezt a magas színvonalú egyetemi startup képzés nagyon jól kiegészítheti, így a jövőben remélhetőleg még több nemzetközi sikeres vállalkozás jön létre – mi felkészültünk, hogy ezeket kockázatitőke-befektetésekkel támogassuk és mindezek miatt marad továbbra is a Vespucci Partners a HSUP partnere. A célunk, hogya jövőben is együttes erővel építhessük tovább ezt a dinamikusan fejlődő ökoszisztémát. 

Copyright 2019-2021 - All rights reserved.