Miként azt a Drag-Along Jogot és a Tag-Along Jogot taglaló cikkünkben már prezentáltuk, a korai fázisú vállalkozásokat érintő kockázati tőkefinanszírozás elsődleges motivációja a céltársaság mögött álló, a szükséges knowhow-t és fejlesztési tevékenységet biztosító alapítók jelentik. Jelen elemzésünkben egy további, az alapítók személyéhez kapcsolódó biztosítékot, az ún. Vesting intézményét helyezzük górcső alá, ahhoz kapcsolódóan is – tekintettel a hazai szabályozásból eredő lehetőségekre – kiemelten az angolszász rendszerbeli elnevezése szerinti „reverse vesting” (azaz fordított irányú vesting) intézményét érintjük.

A vesting lényegi motívuma annak biztosítása, hogy a projekt sikeréhez szükséges tudást biztosító alapítók, mint kulcsemberek minél hosszabb távon álljanak a céltársaság rendelkezésére és szolgálják a projekt érdekeit, annak fejlesztését. Befektetői szempontból nem is lehet vitás, hogy a kulcsemberek időelőtti kilépése a projekt mögül jelentős eséllyel egyet jelent a projekt kudarcával, de legalábbis annak nemvárt irányvételével. Ugyanakkor az alapítók aspektusa is meg kívánja egy ilyen garancia jelenlétét a befektetési és szindikátusi megállapodásokban, hiszen több kulcsember esetén valamely részesedéssel rendelkező kulcsember időelőtti háttérbe vonulása a projektet érintően a többi kulcsember pozícióját is elnehezítheti, továbbá jogvitás helyzetet eredményezhet, például egy célzott kilépési eseményből eredő ellenérték – részesedésarányos – felosztásakor.

Az általános vesting hátterét a kulcsemberek pozitív irányú ambicionálása jelentette azzal, hogy a projekt előmozdításában való közreműködés időtartamának növekedésével az érintett kulcsember a céltársaságban is további részesedéshányad megszerzésére szerez opciót. Azaz leegyszerűsítve minél tovább szolgálja a kulcsember a projektet, annál magasabb arányú részesedés megszerzésére tarthat igényt.

E fenti ösztönzési rendszer ellentétes előjelű formációja az ún. „reverse vesting”, amely már a kockázati tőkefinanszírozás végrehajtásának időpontjában a céltársaságbeli részesedések teljes körű kiosztásának bázisán alapszik. Jelen esetben a befektető részesedésszerzésekor már valamennyi kulcsember a teljes, előrevetített részesedésaránnyal rendelkezik és a kulcsemberek időelőtti távozása tulajdonképpeni szankciós következményként a részesedésének csökkenését vonja maga után. Technikailag mindez főszabály szerint akként körvonalazódik, hogy a céltársaság saját részesedésként vonja magához a távozó kulcsember részesedésének adott részét, melynek praktikus jogi eszköze egy feltételhez kötött opciós jog alapítása a céltársaság javára. Korábbi, opciós jogokról szóló cikkünkben már a vételi jog természete értelmezésre került, e körben pusztán röviden hivatkozunk arra, hogy ilyen opció alkalmazásával nyer jogi eszközt a céltársaság arra, hogy egyoldalúan a megszabott feltétel bekövetkeztével (e körben értve a kulcsember időelőtti kilépését) az érintett kulcsember részesedését vagy annak meghatározott hányadát magához váltsa.

Egy racionális rendszerben természetesen a fenti szankciós jelleg célja nem lehet az, hogy a projekt építésében már számottevő részben résztvevő kulcsember részesedése teljes körűen elvonásra kerüljön, így a bevett szisztéma szerint az idő előrehaladtával vagy esetlegesen valamely feltételek beálltával az elvonásra kerülő részesedéshányad is csökken.

Példaként szolgálhat az alábbi szakaszos vesting-modell:

1. 1 éven belül a kulcsember céltársaságban meglévő részesedése 100%-át;
2. 1 éven túl, de 3 éven belül a kulcsembernek céltársaságban meglévő részesedésének 50%-át;
3. 3 éven túl, de 5 éven belül a kulcsembernek céltársaságban meglévő részesedésének 30%-át

jogosult magához váltani egyoldalúan a céltársaság, amennyiben a fenti időszakokon belül távozik nem támogatott módon a kulcsember.

Az pedig, hogy mi minősül nem támogatott távozásnak a kulcsember tekintetében a befektetési szerződések szabályozásának sajátossága, ám jellemzően ilyennek minősülhet a fennálló munkaviszony bármely fél általi egyoldalú megszüntetése ideértve mind a felmondást, mind pedig az azonnali hatályú felmondást.

Természetesen – szintén hivatkozva egy racionális rendszerre – a vesting mögött álló opciós jog gyakorlását általában nem alapozza meg egy közös megállapodással való megszüntetés, melynek érvényességéhez a befektető egyébként is saját vétóját rendelheti, így egy általa ellenőrzött és jóváhagyott közös megállapodás tekintetében a vesting szankciós jellegű alkalmazása nem is volna indokoltnak tekinthető. Ugyanígy kiemelendő főszabályként, hogy a vis maior jellegű, előre nem látható, ellenőrzési körön kívül eső, akár elháríthatatlan vagy megelőzhetetlen eseményekből eredő kényszertávozás sem indokolja a vesting automatizmusként való alkalmazását. A jelen bekezdés szerinti jóhiszemű távozások kereteit előzetesen nehéz pontosan kijelölni, minden esetben egyedi mérlegeléseket érdemelnek a vesting szempontjából.

A fentiekből elképzeléseink szerint kirajzolódik az olvasó előtt, hogy a vesting rögzítése egy befektetési szerződésben sem egy egyoldalú befektetői érdeket tükröz, az valamennyi alapító, illetve kulcsember közös érdekét képezi le azzal, hogy az erejét és jelenlétét biztosító kulcsember ne azonos módon részesüljön az előnyökből, mint egy idő előtti távozó kulcsember. A vesting ekként a kulcsemberek egymáshoz és a céltársasághoz kötődő jogviszonyában a méltányosság elvét is hivatott megjeleníteni.