Spirit FM 3rd episode

Sohajda Júlia, a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő egyik alapítója és Madaras Liz, a Poliloop társalapítója volt a vendége a Spirit FM Hibrid Startupper című műsorának. Az innovációs iparág, a startupok, a jövőbemutató ötletek és a potenciális befektetési lehetőségek mellett ezúttal egy a világon egyedülálló cég kulisszái mögé pillanthattak be a hallgatók, amely nem kevesebbre vállalkozott, minthogy lebontja az egyszerhasználatos műanyagokat, és 6-8 hét alatt szerves iszappá, komposzttá bontja le, miközben nem szabadulnak fel káros anyagok.

A Vespucci Partners egy budapesti székhelyű kockázati tőkealap-kezelő, amely elsősorban magvető és növekedési fázisban lévő, innovatív startupokat keres, illetve támogat a közép-kelet-európai régióban. Mint az a műsor elején kiderült, elsősorban olyan növekedési potenciállal rendelkező startupokat segítenek mind kockázati finanszírozás, mind okostőke és további támogatások révén, amelyekben ott rejlik az elsősorban amerikai terjeszkedés és piachódítás lehetősége. A Vespucci Partners eddigi talán legnagyobb sikersztorija éppen ilyen potenciált rejteget magában.

A Poliloop több mint egy startup

„A Poliloop sokkal több, mint cég. Egy vízió, egy technológia, egy szemlélet, amelyet formálni próbálunk” – mondja Madaras Liz. De miről is szól a megoldásuk pontosan? Madaras Liz és alapítótársa, Lévay Krisztina az egyszerhasználatos műanyagok lebontására találtak ki egy technológiát. A két fiatal női alapító a szabadidejüket áldozták a kutatásra, ma pedig túlzás nélkül állítható, hogy a világ legnagyobb cégeivel állnak kapcsolatban.

A Poliloop története onnan indult, hogy szerettek volna új utat találni a szakterületükön, és ezt az új karrier-utat a környezetvédelem szolgálatába állítani. Idővel az is kiderült számukra, hogy a műanyag lehet a kutatásuk kiindulópontja. „A műanyaggal az a probléma, ami a nevében is szerepel, hogy mű, és nem ismeri fel a természet.” Az egyetem befejezése előtt labort béreltek, ahol az óráik után esténként, hétvégén és tanítási szünetekben akár napi tizennégy órát dolgoztak, mire megszületett egy olyan biotechnológiai eljárás - egy baktériumkoktél- amely az egyszerhasználatos műanyagokat, mint a PET-palack és az élelmiszercsomagolóanyagok, 6-8 hét alatt szerves iszappá, komposzttá bontja le, károsanyagok felszabadulása nélkül. Ráadásul a lebomláskor létrejövő anyagot újra fel lehet használni, becsatlakozva ezzel egyfajta körforgásos gazdaságba.

A Vespucci Partners nyitotta meg a kapukat a Poliloop előtt

Persze ahhoz, hogy világraszóló találmányuk eljusson a potenciális befektetőkhöz, szükségük volt partnerekre is, akik hathatós segítséget nyújtottak a kulcsfontosságú területeken. Így kerültek kapcsolatba a Vespucci Partners-szel, akiknek egy barátjuk mutatta be őket. Ezt követően vett részt a Poliloop csapata a Techstars Demo Day eseményén, amelyet már a Vespucci Partners szervezett számukra, és ahol bemutatkoztak a kockázati tőkealap szakembereinek, akikkel rögtön megtalálták a közös hangot. Végül a világ egyik legnagyobb és legsikeresebb akcelerátor hálózata, a 46 lokációban jelen lévő amerikai Techstars ügyvezető igazgatója, Vijay Tirathrai volt az, aki felfigyelt rájuk. Mint azt a műsorból megtudtuk, a Vijay Tirathrai a startup biotechnológiai innovációján túl kifejezetten értékelte a csapat mély szakmai ismereteit, valamint azt, hogy látszott, világosan megértik a leendő ügyfeleik igényeit.

Az összetartó, a víziójukat nem csak megálmodni, de megvalósítani is képes csapatot látta meg a Poliloopban Sohajda Júlia is, aki szerint egy startup esetében rendkívül fontos az emberi tényező. „Erősen technológiai fókuszú, innovatív technológiai megoldással rendelkező startupokba fektetünk, amely követelménynek Lizék is megfeleltek, de fontos volt, hogy a csapatban lássuk az emberi potenciált is” – magyarázta a Vespucci Partners alapítója.

A Poliloopnál jelenleg igen sok mindennel foglalkoznak, hiszen gyorsan szükséges skálázódni mind technológiai, mind üzleti értelemben. A cél, hogy egy következő befektetési kör segítségével mihamarabb terjeszkedhessenek és nemzetközi startuppá válhassanak.

Folyamatosan kapja a magyar startup az elismeréseket

Júniusban látott napvilágot a hír, mely szerint a Poliloop a második helyet szerezte meg a CleanTech kategóriában a SelectUSA Investment Summiton, Amerika egyik legrangosabb startuprendezvényén, ahol olyan cégek kapnak lehetőséget a bemutatkozásra, amelyek a világ legfontosabb piacát vették célba. „A Poliloop csapata megmérettette magát Amerikában, aminek köszönhetően sok az érdeklődő. Nagy unikornis-jelöltnek látjuk a Poliloopot. Jelenleg arra koncentrálunk, hogy bemutassuk őket potenciális következő körös befektetőknek, így előkészítve azt, hogy amikor elérik a megfelelő szintet, egy Series A tőkebevonási körrel növekedjenek tovább” – árulta el a terveket Sohajda Júlia.

„Ha nincs pénz, innováció sincs”

„Ha nincs pénz, innováció sincs, így én a kutató társaimat is arra buzdítom, hogy vállalkozzanak” – tette hozzá Madaras Liz annak kapcsán, hogy a szakmai segítség és a befektetés fejében a Vespucci Partners kisebbségi tulajdonrészt szerzett a Poliloopban. „Nem lehet egyedül megváltoztatni a világot, szükség van partnerekre, támogatókra. Szakembereket és ügyvédi irodákat szükséges megfizetnünk, hogy betörjünk a különböző piacokra, de fontos az is, hogy a Vespucci Partners új, üzleti és multinacionális szemlélettel gazdagította a csapatunkat” – magyarázta a Poliloop társalapítója, akit munkájáért legutóbb az Év Menedzsere Díjátadó Gála 2020-as eseményén díjaztak, így ő lett a 2020 Jövő Menedzsere Díj kitüntetettje.

Minden startupnak szükséges megtalálnia a megfelelő befektetőt, ahogy minden befektetőnek is meg kell találnia a hozzá legközelebb álló startupokat. A Vespucci Partners három fő kritérium mentén hozza meg a döntést, amely három szempont meg is különbözteti őket más befektetőktől: egyrészt fontos, hogy a startup globálisan skálázható üzleti modellel rendelkezzen, másrészt az adott terméknek vagy szolgáltatásnak kifejezetten az amerikai piacon legyen versenyelőnye, harmadrészt pedig ezt a versenyelőnyt az erős technológiai innovációnak kell megteremtenie. „Folyamatosan keressük a Poliloophoz hasonlóan erős technológiai innovációval bíró startupokat, amelyek ambiciózus, jövőorientált csapattal rendelkeznek, akikben megvan az a képesség, hogy egymást kiegészítsék, és az ötletüket, víziójukat meg is valósítsák. Kész technológiai megoldásokat várunk, minimális piaci validációval. Olyanokat, akik készen állnak arra, hogy kilépjenek a világ egyik legnagyobb és legizgalmasabb piacára, hogy az egész világ előtt megmérettessék magukat” – zárta gondolatait Sohajda Júlia.