Startup Roadmap #10+1 - Miért fontos a jó csapat egy startupnál?
Startup Roadmap #10+1 - Miért fontos a jó csapat egy startupnál?

“Annak az 5 embernek az átlaga vagy, akikkel a legtöbb idődet töltöd.”
(Jim Rohn)

 

Ez a bevezető gondolat mélyen tükrözi, hogy mennyire fontos milyen emberekkel vesszük körül magunkat,  különösen, ha a saját vállalkozásunkról beszélünk. A vállalkozásunk jelentős értékét a csapatunk fogja megadni, hiszen a színfalak mögött tevékenykedő emberek kooperációja fogja együttesen létrehozni startupunk esszenciáját. Az alapítók elképzelésüket, álmaikat végül közösen a csapat segítségével fogják manifesztálni. 

Ezekbe belegondolva egyértelművé válik, hogy egy megfelelő csapat összehozása, a megfelelő emberek kiválasztása különösen nagy jelentőséggel bír egy vállalkozás életében. Mondhatjuk, hogy a jó csapat kulcsfontosságú szerepet játszik a cég víziójának megvalósításában és a közös célok elérésében.

 

Miért fontos, hogy legyen egy jó csapatod?

A remekül előkészített terveket végül az azt végrehajtó csapat fogja kivitelezni és ezzel együtt előrevetíti a vállalkozás sorsát. Számos olyan esetet láttunk már, amikor egy befektető nem kifejezetten a számokban és az üzleti terv részleteiben szeretne elmerülni, sokkal inkább arra kíváncsi, hogy kik állnak a projekt mögött, mekkora potenciál van a csapatban. Szóval a gyakorlati példa mutatja, hogy egy szuper csapattal képesek vagytok megnyerni egy jelentős befektetést is.

A jó csapat nélkül nem igazán lehet megvalósítani a startup vízióját. A hatékonyság végett rendkívül fontos lehet a különböző részfeladatok meghatározása és kiosztása, idővel a feladatkörök elhatárolása. Azért, hogy motiváljuk is csapatunkat érdemes rövidebb távú mérhető csapatcélokat és egyéni célokat is meghatározni. 

Természetesen az, hogy milyen gyorsan vagytok képesek haladni és elérni a kitűzött mérföldköveket, nagy mértékben függ attól, hogy a csapat minőségétől, tagok kvalitásaitól, úgy mint - tudásuktól, készségeiktől, kompetenciájuktól, hozzáállásuktól és alkalmasságuktól. Az utóbbit azért is hangsúlyoznánk még egyszer, mert alapítóknak, CEO-knak nagy szerepük van abban, hogy megfelelően osszák ki a feladatokat figyelembe véve a tagok képességeit. Például egy kreatív szemlélettel megáldott tagunk tudását, nem érdemes IT területen próbálgatni és fordítva.

Persze a legtöbb induló vállalkozás korlátozott erőforrások és idő kihívásaival küzd, így a csapat tagjainak nyitottaknak érdemes nyitottnak lenniük egy kis multitaskingra és többrétű feladatok elvégzésére, ahogy azt a helyzet megköveteli, így az alapítók a nagyobb célokra összpontosíthatnak, azonban érdemes tudatosítani mindenkiben azt, hogy a cég fejlődésével és tagok bővülésével mindenkinek kirajzolódik az egyértelmű és személyiségéhez illő feladatköre. Ez persze egy “open-minded” hozzáállás, amivel el is érkeztünk a következő gondolathoz, méghozzá annak meghatározáshoz, hogy mi is a startupunk cégkulturája. 

 

A startup cégkultúrája

Általánosságban egy szervezet, egy cég kultúráját az alapító csapat tagjainak személyisége, hiedelmei, és értékei fogják meghatározni. Egyértelműen hatással lesznek ezen tényezők a startup üzleti kultúrájára is, amit egyébként érdemes lefektetni akár és egy meeting keretében átbeszélni, hiszen ha tudjuk milyen értékek és célok mentén haladunk és milyen attitűddel, az rendkívül tudja ösztönözni a motivációt és produktivitást.

Különös hatás rejlik abban, hogy az alapító, hogyan képviseli és közvetíti a cég értékeit közvetlen hatással van az alkalmazottak magatartására. Egy világos kép felfestése a cég „manifesztójáról, azaz a businessbe és a munkába vetett hitéről és hozzáállásáról, már meghatározó a munkavállalók kiválasztásakor.  Ezt világosan közölve és olyan embereket alkalmazva, akik beleillenek a vállalkozásunk képébe elkerülhetőek bizonyos későbbi konfliktusok és az emberinek tisztán tudják majd képviselni kifelé is a velünk és velük egyaránt azonos értékeket.

 

Szerepek a csapaton belül

No de akkor nézzük végig, hogy milyen alapvető szerepek ismeretesek, akik egy-egy tagját képezhetik jövőben csapatodnak. 

• ALAPÍTÓK: Ők lesznek azok, akik a projektre létrehozott cégben részesedést szereznek. Lehetsz egyedül, lehettek ketten, de akár az egész csapat kaphat különböző mértékű részesedést a cégben.

• CEO (Cheif Executive Officer) / AZ ÜGYVEZETŐ IGAZGATÓ, a gyakorlatban elmondhatjuk ő a menedzsment feje, a projekt vezetője, aki legfőképpen stratégia- tervezési kérdésekben dönt.

• CFO: (Chief Finance Officer) / A PÉNZÜGYI VEZETŐ, aki egyértelműen pénzügyi – logisztikai irányvonalakat kontrolál. Lehet, hogy az elején még nem szükséges külön pozíciót állítani azonban az biztos, hogy a pénzügyi kérdések minden vállalkozás életében komoly szakértelmet igényelnek. Így, ha nincs is külön pénzügyi vezetőtök, jó, ha valaki az alapítók vagy tagok közül rendelkezik pénzügyi ismeretekkel.

•  A FEJLESZTŐ/ MÉRNÖK: A mai online világban mondhatni, hogy az egyik legfontosabb szerepkör. Egy jó fejlesztő-programozó áldást jelenthet a céged számára, legfőképpen, ha digitális termékről vagy szolgáltatásról beszélünk. Ő lesz az aki megalkotja applikációdat, webes alkalmazásodat, webáruházadat vagy ügyviteli rendszeredet.

• THE PRODUCT PERSON, aki a termék vagy szolgáltatás létrehozásáért és kezeléséért. Ez a személy technikailag összpontosított és megérti a termékfejlesztés és fejlesztés belső működését és egyedi árnyalatait.

• THE SALES PERSON felelős az értékesítésért, az ügyfelek kezeléséért és a konverziók létrehozásáért. Ez az egyik legfontosabb szerep az indító listán. Mielőtt azonban találkoznánk egy értékesítési.

• BUSSINES DEVELEPOMENT/ BIZDEV MANAGER: Az üzletfejlesztés és hálózatépítés a feladata. Általában értékesítési és marketing pozíciót együttesen rejt magában induló startupoknál. Abban különbözik az értékesítési menedzsertől, hogy új régióban vagy új piaci szegmensben fejleszti a piacot, vagy új termékcsoporttal dolgozik.

• MARKETING: a hagyományos marketingnek, legfőképpen a startup világban egyre kisebb jelentősége van, a marketing feladatok egy része gyakran összekapcsolható a sales területtel, illetve az üzletfejlesztéssel, azonban az okos startupok nagy része előbb utóbb alkalmaz egy ún. „growth hackert”, aki inkább analitikus elmével megáldva oldja meg a különböző marketing mutatók kiértékelését illetve pozícionálja a céget az online felületeken (SEO, google Adwords stb)

• ACCOUNT MANAGER/CUSTOMER SERVICE: ő lesz az, aki az ügyfeleket kezeli, összekötő kapocsként lesz jelen a terméket/szolgáltatást és a fogyasztók között.

 

Nyilván induló vállalkozásként első körben nem biztos, hogy lesz keretetek az összes itt felsorolt pozíció betöltésére, azonban az a fontos, hogy jól válasszátok meg hogy a kezdetben, melyek a legelengedhetetlenebb pozíciók, amelyekre feltétlenül szükségetek van. Például, ha egy applikáció az alapvető terméketek, akkor elsősorban IT szakemberre, fejlesztőre van szükségetek, nem feltétlenül egy kommunikációs szakemberre. 

Továbbá az is nagyon fontos, hogy legyen egy olyan csapattagotok, aki szakértője az adott területnek, például egy healthtech iparági cég esetében, lényeges, hogy legyen egy, az adott területen tevékenykedő specialistátok. Szóval mindig érdemes azt végiggondolni, milyen szektorban is tevékenykedtek és hogyan tudjátok kihozni a legtöbbet a különböző kvalitásokkal rendelkező tagjaitok közül. 

 

Szinergia a csapaton belül

A csapattagok kiválasztása során érdemes megvizsgálni az alakulandó szinergiát a csapatban. A megfelelően összeállított csapat kiegyensúlyozott működési mechanizmust hozhat a vállalkozás életében azáltal, hogy a tagok kiegészítik egymás és az alapítók készségeit is.
Például, ha az alapító egy vizionárius, kreatív típus, akkor érdemes ellensúlyozni őt a csapatban egy két lábbal a földön álló, erős technikai vagy pénzügyi beállítottságú csapattaggal, így együtt jobb eredményet képesek összehozni.

Mindenképpen olyan emberekre van szükség, akik megértik és hatékonyan kezelik a vállalkozás különféle aspektusait. Ez igazán akkor lehetséges, ha olyan embereket sikerült találnod, akik ugyan különböző készségekkel rendelkeznek, de képesek együtt dolgozni a startup céljának megvalósításán..

 

A szupercsapat

Akárhogyan is nézzük, egy core teamre, vagyis egy alap csapatra mindenképpen szükséged van, akik az indulástól kezdve melletted vannak és ugyanúgy hisznek a startup jövőbeni sikerében, az öltet nagyságában. Az a cél hogy osztozzatok a vállalkozás iránti szenvedélyen és elhivatottságon. Ők lesznek azok, akik első körben együtt fognak ünnepelni egy-egy mérföldkő elérésekor és a nehéz időkben is kitartóan dolgoznak, hogy motiválják egymást.

Azt fontos tudatosítanod magadban, hogy legtöbb vállalkozás életében előfordulnak bizonyos visszaesések, kevésbé sikeres és kissé döcögős időszakok, legyen szó a termékfejlesztésről, a finanszírozás késedelméről vagy készpénzhiányról. Ez az az időszak, amikor a csapatunknak összetartásának igen nagy jelentősége van és mondhatni mentőövként szolgál a startupnak a felszínen maradásához.

A nagyszerű csapat valóban az egyik legmeghatározóbb összetevője a sikernek. Ez az a bázis, amelyre a startup épül. Tehát válassz bölcsen, megfontoltan embereket magad köré, így egyszerűbbé és gyorsabbá tudod tenni a víziód megvalósítása felé vezető utat.

Kategóriák
8
17
3
5
Copyright 2019-2020 - All rights reserved.