400 százalékos hozamot realizált a Vespucci Partners befektetőinek

Az elmúlt év egyik legjobb befektetői döntését hozta meg a Vespucci Partners kockázati tőkealap-kezelő, amikor úgy határozott, hogy bizalmat szavaz egy ausztrál online könyvkereskedelemmel foglalkozó cégnek és megvalósít egy úgynevezett „SPV”, alapon kívüli befektetést. A koronavírus járvány idején még tovább nőtt a cég forgalma, az Amazon sem tudta megakadályozni sikeres felemelkedését. Bár a budapesti székhelyű Vespucci Partners elsősorban magyar startupok nemzetközi piacra jutását támogatja, a globális startup ökoszisztémában is egyre fontosabb szerepet játszik. Így került az egyik magyar alapító, Sohajda Júlia látókörébe a Booktopia és így realizált a Vespucci egy kiemelkedően magas, 400%-os hozamot a befektetőinek.

Mit tudtak az ausztrál könyvpiacról, amikor eldöntötték, hogy támogatni fognak egy helyi vállalkozást?

Egy ausztrál partnerünktől hallottunk elsőként a 2004-ben alapított Booktopiáról, amely könyveket, e-könyveket és DVD-ket árult Ausztrália-szerte. Az ottani piac, azon belül pedig a márka is kifejezetten dinamikus növekedést produkált: az első könyv eladása három napig tartott, az első hónap után viszont már 2000 dollárnyi terméket értékesítettek. A negyedik hónapra az eladások havi 30 ezer dollárra, az első év végére havi 100 ezer dollárra, a második év végére pedig már havi 200 ezer dollárra emelkedtek. Tudtuk, hogy az ausztrál tőzsdei piac is aktív, sokan keresnek befektetési lehetőséget, az emberek szívesen fektetnek részvényekbe. Ehhez tudni kell, hogy a helyieket kifejezetten ösztönzi az ausztrál állam, hogy a fizetésük egy részét helyi cégekbe fektessék, ezáltal támogatva a helyi gazdaságot.

A Booktopia a 2017-18-as években tervezte a tőzsdére lépést, de pont ekkor jelentette be az Amazon, hogy belép az ottani piacra. Külön érdekesség, hogy anno az Amazon is online könyvesboltként indult. Szerencsére a kisebb vetélytárs, a Booktopia folytatta a növekedést, és két évvel később már az is egyre jobban körvonalazódott, hogy ahhoz, hogy folytatni tudják a megkezdett útjukat, plusz logisztikai és raktárbázisra lesz szükségük. Többek között ez volt az oka, hogy a cég alapítói tőkét szerettek volna bevonni, amelyről a Vespucci Partners 2019 végén értesült.

Mivel foglalkozik a Vespucci Partners és mi egy „SPV” befektetés?

A Vespucci Partners egy kockázati tőkealap-kezelő, mely több alapot kezel. Jelenlegi alapjaink mind korai és magvető fázisú startupokra koncentrálnak. Olyan innovatív, erős technológiával rendelkező startupokat keresünk a közép-kelet-európai régióban, amelyekben látjuk a potenciált, hogy kilépjenek a nemzetközi piacokra, azon belül is kifejezetten az amerikai piacra. Illetve kifejezetten az USA-ba történő kilépésben és növekedésben adunk nekik segítséget a tőkénk mellett, tehát okos tőkét biztosítunk számukra. Aktívan dolgozunk azon, hogy a portfóliócégeink következő körös befektetéseiben már nagy nemzetközi alapok is részt vegyenek. Rendkívül kiterjedt globális kapcsolati hálóval rendelkezünk, ez különböztet meg minket a versenytársaktól, és ez tette lehetővé azt is, hogy belépjünk egy nemzetközi befektetésbe is.

Visszatérve a Booktopiához: a vállalkozásban azt láttuk meg, hogy az akkor általunk 80 millió dollárra értékelt cég nagyon gyorsan tudna skálázódni, még nagyobb mértékben növekedni, és akár egy-két éven belül kilépni az ausztrál tőzsdére. Ezért döntöttünk úgy, hogy egy speciális konstrukció keretein belül, úgynevezett „SPV” befektetésként prezentáljuk az ajánlatot a magánbefektetői körünk számára. A pozitív döntéseket követően menedzseltük le a teljes befektetési folyamatot. 

Az SPV egy mozaikszó, amelynek jelentése Special Purpose Vehicle, vagyis egy különleges célú gazdasági entitás. Egy olyan befektetést jelent, amely nem illik bele egy kockázati tőkealap-kezelő egyik alapjának sem a befektetési politikájába, azonban jó lehetőség, ezért az alapkezelő úgy dönt, hogy szeretne az adott cégbe lemendzselni egy befektetést egy külön entitáson keresztül. Meghirdetheti a magánbefektetői számára és a magánbefektetők az alapba helyezett tőkéjükön kívül dönthetnek arról, hogy az adott lehetőségbe is szeretnének-e plusz tőkével befektetni.  

Milyen eredményt hozott a Booktopia befektetés?

2020 decemberében, kevesebb mint egy évvel a befektetésünk után megtörtént a tőzsdére lépés az ausztrál piacon. 315 millió dolláros névértéken listázták a céget, ami azt jelentette, hogy már az első pillanatban rendkívül magas, négyszeres hozamot tudtunk realizálni, ráadásul az első nap végére tovább emelkedtek a részvények árai. Az első két napban összesen 30%-kal növekedtek a részvényértékek, a listázáskori 2.30 dollárról 2.92 ausztrál dollárra. 

A társaság számtalan díjat nyert, köztük Ausztrália első számú online könyvesboltjának választották, jelenleg is Ausztrália kedvenc könyvesboltjának számít. De hogyan lehet ezt előre látni?

Egyrészt a legjobbkor döntöttek úgy, hogy belépnek az ausztrál könyvpiacra, amelyet aztán le is taroltak, köszönhetően a weboldaluk felhasználóbarát kialakításának, a kimagaslóan eredményes marketing-tevékenységüknek, illetve a tökéléletes ügyfélszolgálati rendszerüknek, amely nem engedi el a vásárló kezét a fizetés után. Végigkíséri az ügyfelet egészen az olvasás élményéig. A Booktopia gyakorlatilag ma sem tesz mást, mint teljesíti azt, amit ígér. Mindig hangsúlyozzuk, hogy nagyon fontos, milyen csapat áll egy vállalkozás mögött, mert megint más nagyot álmodni, és az álmokhoz megtalálni azt a szakembergárdát, amely képes azokat realizálni. Nagyon erős csapatot épített a Booktopia, amit mi meg is láttunk.

A fizikai könyvek mellett a Booktopia az ausztrál olvasóknak több ezer e-könyvet kínál számos nemzetközi és helyi kiadótól. Mennyit olvasnak a helyiek fizikai és mennyit akár számítógépén, táblagépén, okostelefonon, akár elektronikus olvasóeszközön?

Egyre többet, és egyre nagyobb penetrációja van az online vásárlásnak. A megváltozott vásárlási szokások egyértelműen ebbe az irányba mutatnak. 2024-ig öt százalékos növekedéssel lehet számolni az online könyvkereskedelem területén Ausztráliában.

A Booktopia Publishing 2019-ben indult, ez a Booktopia kiadói részlege. Stan Lee, Patricia Cornwell, Joanne Harris, Dr. Howard Chilton, Hanny Alston, Brian Smith, Tim Ash, Carly és Seb Moone címei találhatóak az első szerzők között.

Bármilyen vállalkozásról legyen szó, fontos, hogy különböző irányba tudjon gondolkodni, hogy lássa a piacának határait, de lássa azt is, merre képes elmozdulni ahhoz, hogy tovább növekedhessen. A Booktopia számára a kiadói tevékenység jelentette az új területek felé való nyitás lépését.

A fenti szerzők közül itthon is nagy népszerűségnek örvendenek néhányan, de talán Joanne Harris angol írónő a legismertebb, köszönhetően a Csokoládé című regényének, amelyből 2000-ben Juliette Binoche és Johnny Depp főszereplésével filmet is készítettek. Ez is mutatja, hogy lehet olyan értéket létrehozni, amire mindig lesz igény.

A booktopia üzleti sikere immár a Vespucci Partners sikere is. Tervezik, hogy hasonló befektetéseket máshol is végigcsináljanak?

Ez a siker azt mutatta meg a magánbefektetőinknek, hogy a globális kapcsolati rendszerünknek köszönhetően széles spektrumon látjuk a befektetési lehetőségeket, és sokkal nagyobb elérésünk van, mintsem, hogy a tevékenységünket csak a magyar és az amerikai piacon lehessen értelmezni. A korai fázisú startup alapunk mellett egyéb befektetésekkel is képesek vagyunk értéket teremteni a számukra. Így olyan különleges ügyletekhez kapnak hozzáférést, mint például a Booktopia, amelyek kiemelkedően nagy hozamot tudnak számukra realizálni. Teljes felelőséggel és szakmai alázattal fordulunk minden lehetőség felé. Nagyon alapos kutatómunka és elemzés eredményeképp hozzuk meg a döntéseinket. Amennyiben a döntésünk az, hogy érdemes befektetni egy cégbe, akárhol is legyen az a világban, akkor azt a továbbiakban is prezentálni fogjuk a befektetőinknek.